|
|
| |
Könnyű
belvárosi séta...
|
| |
|
A következőkben
egy általunk ajánlott sétaútvonalat
szeretnénk Önökkel megosztani, melynek
kiindulási és végpontja is a Széchenyi
tér. A séta útvonalát persze
mindenki a maga ízlése szerint alakíthatja.
Bármerre is tervezik Sopron belvárosának
körbejárását, felejthetetlen
élményekkel fognak gazdagodni.
Kellemes kikapcsolódást
kívánunk! |
Széchenyi tér - Széchenyi
szobor
Induljunk hát
a Széchenyi tér nyugati oldalától,
ahol Széchenyi István gránit talapzaton
elhelyezkedõ bronzszobrát tekinthetjük
meg.
A Széchenyi tér közepén egyébként
egykoron tó volt, melyet 1828-ban cspoltak le.
A téren található többek között
a Széchenyi család egykori palotája,
a Domonkos templom és a Postapalota.
|
 |
Petőfi tér - Petőfi színház
A Széchenyi
térrõl folytassuk utunkat a Petőfi tér
irányába. A téren megtalálhatjuk
Petőfi Sándor emlékszobrát és
a róla elnevezett színház épületét
is. A klasszicizáló színházépületet
1840-ben kezdték el építeni, majd
1909-ben a szecesszió stílusában
átépítették.
|
|
A Színház
utcán továbbhaladva, a Bünker J.
R. közön át juthatunk el az evangélikus
templom épületéig.
Evangélikus templom
A háromhajós
csarnoktemplomot 1782 és 1784 között
emelték. A teljes toronytest és az azt
koronázó kupola is kõbõl
épült.
|
|
| Ha a templomtól
a Kolostor utca felé vesszük az irányt,
az utcába érve csodálatos kép
tárul elénk, háttérben a Tûztoronnyal.
Kolostor utca
Nyugati oldalát jórészt
a Fõ térre nézõ Kecske-templom
és a kolostor hátsó oldala alkotja.
Az utcában található polgárházak
és nemesi paloták középkori
eredetûek. |
|
|
|
A Fõ térre
érve magasan kiemelkedik a Tûztorony alakja,
melyet elõször 1409-ben említenek.
A toronyra késõbb helyezték el az
órát, melyet a toronyõr kezelt. A
toronyõr feladata az volt, hogy tûz, ellenség
vagy éppen elõkelõ vendég
észrevételezésekor a trombitájával
jelezzen a városlakóknak. 1676-ban sajnos
a tûzvész áldozatául esett,
csak 1681-ben építették újjá.
Érdemes felmenni a toronyba, hiszen csodálatos
soproni panoráma tárul szemünk elé.
Fõ tér
A teret egyébként
írásos formában
egy 1379-es feljegyzésben említik elõször.
Elnevezése az idõk folyamán változott:
Placz, Fõpiac, Városház, Szentháromság-tér,
Beloiannisz tér. A 13. század óta
a tér alaprajzi elrendezését csak
kis mértékben változtatták,
- ez a teret körülölelõ épületekrõl
nem mondható el, de ennek köszönhetõ,
hogy a tér épületein többféle
építészeti stílus megmutatkozik:
gótika, barokk, valamint a 19. század historizáló
építészete.
|
|
|
| |
Szentháromság-szobor
A Fõ tér közepét
díszíti ez az 1695 és 1701 között
készült barokk alkotás. Lábazatán
Thököly Katalin és Löwenburg Jakab és
négy szent látható. A korinthoszi csavart
kõoszlopot, melyet virágfüzérek és
angyalkák díszítenek, a Szentháromság
szobra koronázza.
|
| |
| |
| Városháza
A Tûztoronytól
jobbra található a Városháza
épülete. A mai épület helyén
középkori barokk házak álltak,
melyeket a város megvásárolt és
1497-tõl soproni középületté
vált. Lackner Kristóf, polgármestersége
alatt festményekkel és feliratokkal díszítette
az épületet, ezek azonban az 1676-os tûzvész
áldozatául estek.
A 19. század végén döntés
született egy nagyobb, szépen megtervezett és
kivitelezett városháza építésérõl.
Az új eklektikus épület felavatására
1896-ban került sor. Árkádos bejárata
a Fõ térre néz.
|
|
| A
Városháza épületétõl
jobbra helyezkednek el sorra a téren a következõ
építmények:
Patika-ház
Az épület
a gótika egyik képviselõje. 1525-ben
le akarták bontani, ám ezt II. Lajos megakadályozta
a fõtér egységes arculatának
megõrzése érdekében. A Kolostor
utca felöli kétemeletes homlokzata már
a 19. század második felébõl
származik, gyümölcsfüzéres
zárt erkély díszíti.
|
Gambrinus-ház
1422-ben Zsigmond király
adományozta a városnak, s a 15. század
végéig meg is õrizte városháza
szerepét. A homlokzatán rokokó díszeket
láthatunk, a földszinti, ívbe foglalt
hármas ablak a szecessziót idézi.
|
Kecske-templom
A Kolostor utcából
a Fõ térre érve rögtön
balkéz felõl található. Az
épület egykor ferences, majd bencés
templom volt. A 13. század végére
érte el mai formáját. A torony a
14. század elején készülhetett.
A 17. században modernizálták, így
megfigyelhetõk a barokk jegyei. A templomban lezajló
koronázásokra feliratok és egyéb
tárgyak emlékeztetnek. Országgyûlést
is tartottak itt.
A templom déli oldalához csatlakozik az
egykor ferences, majd bencés rendház. A
baloldalon található kapun (Templom u.)
ferences címer látható. A hátsó
homlokzata (Kolostor u.) a templom sekrestyéjét
is magába foglalja, melyek ablakain az 1661-es
évszám olvasható. |
A tér közepén állva,
a Kecske templomtól jobbra található
a Kossow-ház.
Kossow-ház
A középkorban
épült lakóház Nátl Lipót
polgármester, majd az Ébner, Viczay és
Széchenyi családok birtoka volt. Járt
itt II. Ferdinánd, I. Lipót, Lotharingiai
Károly. Az épületen gótikus
jegyek figyelhetõek meg (ablakmaradványok,
kapualjban ülõfülke). A ház alatti
középkori pince ma borozóként
mûködik. |
Ezt követi a Polgármesteri
Hivatal, a Fabrizius-ház, a Tábornok-ház
és a Storno-ház.
Polgármesteri Hivatal
1834-ben készült el ez
az egyszerû, kétemeletes, klasszicista
épület, mely egykor vármegyeház
volt. Az erkélyen négy, a két emeletet
átfogó korinthoszi oszlopot láthatunk,
melyet a háromszög alakú oromzatban
lévõ Sopron vármegye címere
koronáz. Az oszlopos elõcsarnokon és
az udvaron átsétálva a Színház
utcába jutunk. Az átjáróban
megfigyelhetjük az egykori hármas várfalrendszert.
|
| |
| Fabricius-ház
Barokk stílusú
épület, de belül gótikus elemek
is találhatóak, hiszen a telken eredetileg
két gótikus ház állt, - csak
a 18. században kapcsolták õket össze.
1806-ban vette meg Fabricius András az épületet,
majd a család az evangélikus egyháznak
adományozta.
A homlokzaton két emeletet átfogó,
zárt, ikerablakos erkély található,
melyet barokk konzolok tartanak, s fent háromszög
alakú oromzatban fejezõdik.
Udvarába belépve megtalálhatjuk a
római kori emlékeket, valamint a Scarbantia
fórumának három hatalmas isten-szobrát
õrzõ pincét. Itt van továbbá
a présház, mely bortermelõ eszközöket
mutat be. Az emeleti szobákban az egykori polgári
életbe nyerhetünk bepillantást.
|
|
Tábornok-ház
A barokk jegyében
átépített épület egykor
Lackner Kristóf polgármester lakhelye volt,
mely gótikus lakóház maradványait
is õrzi. Elnevezése onnan származik,
hogy egykor ide szállásolták el Sopron
katonai parancsnokait. Oszlopos kõerkély
díszíti, amely alatt egyenes záródású
kapu nyílik. Másik bejárata ettõl
balra van, itt juthatunk be az udvarra. |
| Storno-ház
1698 és 1872 között
a Festeticsek tulajdonában állt az épület,
erre emlékeztet a szemöldökpárkányon
található címerük. Mai formáját
a 18. század elején nyerte el. A barokk
homlokzat a késõbbiekben rokokó díszeket
kapott. 1872-ben vásárolta meg a házat
az olasz származású Storno Ferenc,
aki kéményseprõ, festõ és
restaurátor is volt. Megszállt itt Mátyás-király,
aki ausztriai hadjáratait intézte innen,
de Liszt Ferenc is vendégeskedett a házban.
A Storno család igen értékes és
sokrétû magángyûjteménye
nem csak Magyarországon híres. |
| Ezzel
körbe is értünk a Fõ téren.
Ha most a Szent György utcát választjuk,
akkor arrafelé tartva bepillanthatunk az Új
utcába. |
|
Szent György
utca
Az utca közepe felé
találjuk a Szent György templomot, melyen
gótikus és barokk stílusjegyek is
megfigyelhetõk. A két stílus igazán
harmonikusan megfér egymás mellett. |
|
A Szent György utca
egyenesen az Orsolya térre vezet minket.
Orsolya tér
A téren áll
1747 óta az Orsolya-rendi apácák
épületegyüttese. A zárdából,
templomból és iskolából álló
intézményrendszer 1862-re épült
fel. Barokk jegyek figyelhetõk meg rajta, ami arra
enged következtetni, hogy az újjáépítések
során a korábbi épületfalakat
is felhasználták.
A templomtérbe csipkés kõbaldachinon
keresztül lehet bejutni. |
|
| Az Orsolya téren
található még a Lábas-ház
és a középen álló Mária-kút
is. |
|
Az Orsolya térrõl
a Fegyvertár utcán keresztül a Templom
utcára jutunk, ahol balra a Kulturális
és Konferenciaközpont felújított
épülete tárul elénk.
|


|
Ha ezt is megnéztük,
vissza is érkeztünk a Széchenyi tér
szépen gondozott parkjába, ahonnan - akár
egy padról - szemügyre vehetjük a volt
Domonkos templom kéttornyos épületét.
|

|
|
|