Helyi
Érdekegyeztető Tanács (HÉT)
2003. szeptember 18-i ülése
Ügyvivő: Ágota Ferenc
Előterjesztés a távhőszolgáltatás díjairól 15/1999.(VII. 1)
Ör. Rendelet módosításáról
Előterjesztő: Hruby József alpolgármester
A SOTÁV
Kft ármódosítási kérelemmel fordult az Önkormányzathoz. A 2003 május
15-től életbe lépett gázáremelés hatására a szolgáltató kizárólag
a hődíjat kívánja emelni, az alapdíjat változatlanul hagyja. A díjemelés
kívánt mértéke 5,64%, ami egy 53 m2-es alapterületű átlaglakás fűtési
és melegvíz költségeinek figyelembevételével évi 6.776 Ft-os többletköltséget
jelentene a fogyasztónak.
A rendelet elfogadásához minősített többség szükséges, az emelt díjak
2003. október 1-től érvényesek.
A HÉT
kérdésére, miszerint az áremelés összefügg-e a tervezett privatizációval,
az Önkormányzat nemleges választ adott megerősítve azt, hogy a jelenlegi
áremelés a gázdíjemelés vonzata.
Jó hír, hogy 2004 januárjától – a gázdíjak csökkenésével – a lakossági
távhő díjak is csökkennek majd, mintegy 6 %- kal.
A Helyi Érdekegyeztető Tanács kifogásolta, hogy az intézmények fűtéskorszerűsítését
nem a központi hőforrásról oldották meg, valamint hogy az alvállalkozók
által megoldott korszerűsítés sok kívánnivalót hagy maga után.
A HÉT
többségében egyetértett a távhő szolgáltatás díjának emelésével, azzal
a kitétellel, mely szerint a SOTÁV ebben az évben már nem tervez újabb
áremelést.
Értékelés
Sopron Megyei Jogú Város környezeti állapotáról
Előterjesztő: Walter Dezső polgármester
A második
napirendi pontban a Sopron környezeti állapotáról készült értékelés
került megtárgyalásra. A környezet védelméről szóló törvény előírja
az Önkormányzat számára, hogy a környezet állapotát illetékességi
területén elemezze, értékelje, és erről szükség szerint, de legalább
évente egyszer erről a lakosságot tájékoztassa.
Elmondható, hogy a tavalyi környezetvédelmi feladatterv készítésekor
tett megállapítások ma is aktuálisak. Folytatódott a szennyvíztisztító
rekonstrukciójának előkészítése, változatlanul esedékes a város hulladékgazdálkodásának
átalakítása, a hulladék-újrahasznosítás növelése, a teljes körű szelektív
hulladékgyűjtés, a szerves hulladék komposztálása. Folyamatban van
továbbá a harkai úti lerakón egy komposztáló berendezés létesítése.
Az önkormányzati intézmények korszerűsítésével előrelépés történt
alétesítmények energiagazdálkodásban. Nem történt változás azonban
a közlekedési eredetű gondok enyhítése terén; nem mérséklődött a belvárosi
forgalom és nem épült kerékpáros úthálózat sem.
A részletes
elemzés részletezi a légszennyezettség, a felszín alatti és felszíni
vizek, a termőföld, talaj, valamint az élővilág értékelését. A beszámoló
kitér továbbá a zaj, bűz, környezetbiztonság, környezetegészségügy,
szennyvíz, és a hulladék kérdéskörére is.
Összefoglalásként
elmondható, hogy a város környezeti állapotában nem állt be jelentős
javulás.
Az ülésen
a legnagyobb hangsúlyt a légszennyezettség kérdése kapta. A résztvevők
felhívták a figyelmet, hogy a probléma orvoslásához a lakosság együttműködésére
is szükség van, hiszen a rossz légszennyezettségi adatok hátterében
a hatalmas méreteket öltött autós közlekedés húzódik meg és mindaddig
nem enyhül a probléma, amíg mi soproniak valamilyen mértékben át nem
térünk saját és gyermekeink, valamint polgártársaink érdekében a tömegközlekedésre,
kerékpározásra vagy a gyaloglásra.
Talán jobban ösztönöz majd minket, ha a héten üzembe helyezett táblákon
mindennap szembesülünk a légszennyezettségi adatokkal.
További megoldásként kínálkozik a forgalmi rend helyenkénti változtatása
(körforgalom, körgyűrű, kerékpárút-hálózat építése, újabb jelzőlámpák
üzembe helyezése). Egy új közlekedési koncepció kidolgozása nemcsak
a levegő minőségének javítása érdekében, hanem a zajszint csökkentése
miatt is indokolt. Elkészült városunk zajtérképe (Magyarországon elsőkét),
amely alapján meghatározható a megfelelő zajvédelmi stratégia.
Az értékelésből hiányzó allergia-felmérési adatok kapcsán felmerült
az allergiás megbetegedéseket okozó műveletlen földterületek problémája.
A megoldás egyik lépcsőjeként ezen területek gazdáinak szankcionálása
látszik.
A
személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről,
valamint a fizetendő térítési díjakról szóló 12/2000 (IV. 1.) Ör.
rendeletmódosítása
Előterjesztő: Kalmár István alpolgármester
A 2002. évi
IX. tv. valamint a 2003. évi IV. tv. módosította a gyermekek védelméről
és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi törvényt.
A címben szereplő rendelet szerint a Szociális Iroda állapította meg
a rászorultság alapján adható egyéni térítési kedvezményeket, amelyekről
értesítette a térítési díjat megállapító intézményvezetőt. Az ehhez
szükséges forrásokat a szociális és gyermekvédelmi ellátásra szolgáló
keretből biztosították.
Az új gyermekvédelmi
törvény szerint a közoktatási intézményben, étkezésben részesülő gyermek
esetén a nevelési-oktatási intézmény vezetője jogosult a gyermek egyéni
rászorultsága alapján, a normális kedvezményeken felül további kedvezmény
megállapítására /Gyvt. 148. par.(7)/.
A bölcsődei ellátás keretében a gyermekétkeztetési kedvezmények megállapítása
továbbra is önkormányzati hatáskörben történik.
A mostani módosításokra azért van szükség, hogy a törvényi változásokat
a helyi rendeletben is érvényre lehessen juttatni /Gyvt. 29. par.(1)-(2)/.
A rendelet
hatálya kiterjed a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában
működő óvodákra, általános iskolákra, szakiskolákra, gimnáziumokra,
szakközépiskolákra, alapfokú művészetalkotási intézményekre, gyógypedagógiai
nevelés-oktatási intézményekre, kollégiumokra, a nevelési-oktatási
intézményekbe felvett gyermekekre-tanulókra, a pedagógusokra, a nevelő-oktató
munkát végzett más szakemberekre, a tanulók/gyerekek szüleire, gyámjára.
Az új rendelet
kimondja, a gyermekétkeztetési díjának alapja az élelmezés nyersanyagköltségének
egy ellátottra jutó összege.
A személyi
térítési díj meghatározásakor a normatív kedvezmény csak egy jogcímen
vehető igénybe.
Az intézményvezető az igénylő írásbeli kérelmére – a rendelet szabályai
szerint – egyéni rászorultság alapján további gyermekétkeztetési kedvezményt
állapíthat meg.
A kérelemhez jövedelemnyilatkozat, munkáltatói igazolás szükséges.
A kérelemben, valamint jövedelemnyilatkozatban szereplő adatok valódisága
környezettanulmánnyal vizsgálható.
Az intézményvezető
a kérelem elbírálásához beszerzi a gyermek óvónője, a tanuló osztályfőnöke,
az intézmény gyermek-és ifjúságvédelmi felelősének véleményét.
Kérheti a lakóhely szerint illetékes jegyző véleményét, javaslatát
is.
Az intézményvezető
a fenti adatok birtokában dönt a kedvezmény mértékéről, s döntéséről
írásban tájékoztatja az igénylőt.
Előterjesztés
a közoktatási intézményekben fizetendő térítési díjakról, tandíjakról.
Előterjesztő: Kalmár István alpolgármester
A soproni
Közgyűlés 1997-ben alkotott utoljára rendeletet a közoktatási intézményekben
fizetendő térítési díjakról, tandíjról. /34/1997.(VII. 26.) Kgy. Rendelet/
A Gyermekvédelmi törvény módosítása az eddigi eljárás rendjét ez évtől
megváltoztatta.
A Gyvt. 148. par. (7) bekezdésének módosulása az intézményvezető hatáskörébe
tette a kedvezmény megállapítását.
További változás, hogy a kedvezményeket az intézményben elhelyezett,
vagy azzal jogviszonyban levő gyerek, tanuló számára lakóhelyétől
függetlenül állapítja meg az intézményvezető.
A bevezetőben említett rendeletet átdolgozták és a Gyvt. és a Kt.
szerint a tandíjakról a bizottságok egységes rendeletet alkottak.
A nevelési-oktatási
intézményekben a Kt. 115. és 118. paragrafusában meghatározott szolgáltatásokért
térítési díjat kell fizetni
A tandíj
mértéke a szakmai feladatra jutó folyó kiadás egy tanulóra jutó hányadosának
100%-a.
A díjat –
a vállalkozás alapján folyó nevelés kivételével – a tanulmányi eredménytől
függően csökkenteni kell. A tanulmányi eredmény alapján adott csökkentés
a díj mértékének legfeljebb 75%-a.
A díjcsökkentés mértékét az előző félévi tanulmányi eredmény alapján
differenciáltan kell megállapítani. Elégtelen tanulmányi eredmény
esetén erre nincs mód.
A díjat a tanuló szociális helyzetére tekintettel, csökkenteni lehet.
Ha a gyermek családjában az egy főre jutó jövedelem nem éri el a mindenkori
öregségi nyugdíjminimum
A / 150%-át, akkor a díj összegének 40%-áig,
B/ 125 %-át, akkor 50%-áig
C/ 100%-át, akkor 75%-áig
D/ 75%-át, akkor 100%-áig adható a kedvezmény.
A fizetendő díjat, a díjmegállapítás és fizetés helyi szabályait a
nevelési-oktatási intézmény igazgatója állapítja meg a Kt. és e rendelet
alapján.
A megállapítás félévente történik, az előző félév tanulmányi eredménye
alapján előre egy összegben történő megfizetés előírásával.
A fizetendő díjat minden év április 15-ig, ill. november 15-ig kell
megfizetni.
A
közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Tv. hatálya alá tartozó intézményekben
a gyermekek napközbeni ellátásának intézményi térítési díja és élelmezési
normája.
Gyermekek
napközbeni ellátása |
Ebéd |
Egész
napos ellátás |
Élelmezési
norma |
| Óvoda
|
-
|
165 |
165 |
| Ált.
Isk. napközi |
-
|
210 |
210 |
| Ált.
Isk ebéd |
145 |
-
|
145 |
| Középiskolai
kollégium |
-
|
365 |
365 |
|
Kollégiumi
ebéd |
165
|
- |
165 |
Előterjesztés
a közterület használatáról szóló 19/1999. (IX.1.) Ör. Rendelet módosításáról
Előterjesztő: Hruby József alpolgármester
A HÉT
egyhangúlag egyetértett a közterületek használatáról szóló rendelet
módosításával, mely szerint az alábbi változtatások lépnek életbe
2003. október 1-től:
A város
közterületein az utóbbi időben egyre több reklám jelenik meg. Ezért
elkerülhetetlen a reklám berendezés pontos definiálása, a tevékenység
szabályozása a város arculatának, a közlekedésbiztonsági szabályoknak
érvényesítése érdekében.
A hirdetmények
és plakátok közterületen kizárólag reklámberendezéseken, valamint
építési palánkokon helyezhetők el.
A szórólapok után fizetendő díj darabszám szerint kerül megállapításra.
A szórólap maximális mérete A/4 formátumú lehet.
Mostantól
lehetőség lesz éven túli szerződéskötésre is, ez esetben évente, de
legalább egy évre előre egy összegben kell a bérleti/használati díjat
megfizetni.
A magánszemélyek
és működő cégek közterület használati díjhátralékokból eredő visszaéléseit,
illetve újabb díjhátralék keletkezését megakadályozó szabályok kerülnek
bevezetésre.
Parkolási
gondok enyhítését eredményező rendeletmódosítás történt meg. Vontató
jármű nélküli pótkocsi, utánfutó és lakókocsi közterületen 24 órát
meghaladóan nem tartható.
Korlátozásra
kerül a közterületen történő szeszesital fogyasztás és utcai zenélés.
Közterületen szeszes italt fogyasztani – kivéve alkalmi rendezvények
céljára jogszerűen igénybevett közterület, a vendéglátóegységhez kapcsolódó
teraszt, valamint szilveszter és újév napján történő fogyasztást –
tilos.
Közintézmény
100 m-es körzetében utcai zenéléshez nem adható tulajdonosi vagy közútkezelői
hozzájárulás, nem köthető bérleti szerződés, kivéve a rendezvényhez
kötődő zenélést.
A közterület
használati díját az alábbi díjtételek szerint kell meghatározni, kivéve
a pályázati úton bérbe/használatba adott, illetve a pályázaton kívüli
meghatározott célú (10.§.) igénybevétel esetén.