A bérleti szerzõdés megkötésekor a bérbeadó szeretne bizonyos mértékû kauciót kikötni. Mekkora legyen ennek összege? Van-e erre vonatkozóan valamiféle rendelkezés?
A kaució nem szükségszerû eleme a bérlet létrejöttének. Az, hogy kötnek-e ki kauciót, vagy sem, kizárólag a feleken múlik. Ha kikötnek, úgy annak mértékét is õk határozzák meg: semmilyen erre vonatkozó rendelkezés nincsen. Célszerû olyan nagyságrendû összeget kikötni, ami legalább az ingatlan egyhavi rezsiköltségét fedezi. Leggyakrabban ez az összeg egyhavi bérleti díjnak felel meg.

Adott egy bérbeadó és egy bérlõ. A bérbeadó felmondja a közöttük fennálló bérleti szerzõdést (lakásbérlet). A kiköltözéskor mindketten jelen vannak, hiszen a bérbeadó még egyhavi bérleti díjat követel. Itt azonban vita támad: a bérlõ nem hajlandó a bérbeadó által követelt összeget megfizetni. Erre a bérbeadó visszatartja a bérlõ ott található tárgyait. A bérlõ, mivel az adott helyzetben mást nem tehet, kifizeti a követelést. Helyesen járt el a bérbeadó?
Annyiban helyesen járt el a bérbeadó, hogy neki a hátralékos bér erejéig a bérlõnek a bérleménybe bevitt dolgain zálogjoga van, és mindaddig, amíg ez fennáll, megakadályozhatja a vagyontárgyak elvitelét. A rendelkezésre álló információkból azonban nem lehet megállapítani, hogy jogos volt-e a bérbeadó követelése.

A bérlõ felmondja a bérleti szerzõdést. Közölné is ezt a bérbeadójával, de az nem tartózkodik otthon. Csak a felesége, aki tudomásul veszi a felmondást, de elfelejti továbbítani az üzenetet. A felmondási idõ leteltével a volt bérlõ visszaadja a kulcsokat – a bérbeadója legnagyobb meglepetésére: õ ugyanis csak most értesül a bérlet megszünésérõl.
Persze mindenki a másikra mutogat, de végül elfogadja a bérbeadó a felmondást és visszaveszi a kulcsot. Vagyis megszûnt a bérleti jogviszony, de mégis levonhatunk ebbõl egy tanulságot: a tetteinkkel csak akkor érhetjük el a kívánt eredményt (vagyis csak akkor cselekszünk joghatályosan), ha a cselekedetünk a másik fél tudomására is jut, illetve õ tudomásul veszi. Vagyis: a bérlõnek meg kellett volna gyõzõdnie arról, hogy a bérbeadója valóban megkapta-e az üzenetét, tényleg tudomása van-e arról, hogy õ felmondja a bérletet. Mivel a bérlõ nem tudott a felmondási szándékról, nem is kellett volna visszavennie a kulcsokat, illetve a felmondási idõ innentõl kezdõdött volna.

Gábor bérbe vett egy garázst. A garázs tulajdonosával abban állapodtak meg, hogy Gábor egy évig bérli azt, és minden hónap 5. napjáig fizeti meg a bérleti díjat. Minden rendben is volt: nem volt probléma sem a garázzsal, sem a bérleti díj fizetésével. Az egy év azonban eltelt és Gábornak továbbra is szüksége volt az ingatlanra, a bérbeadó pedig továbbra sem tiltakozott az ellen, hogy havonta pontosan kapja a bérleti díjat, így minden maradt a régiben. Csakhogy a tulajdonos néhány hónap után meggondolta magát: azonnali hatállyal felmondta a garázs bérletét. Arra hivatkozott, hogy a garázsra sürgõsen szüksége van az új bérlõnek, aki amúgy is egy kevéssel többet fizetne és a kikötött egy év már régen eltelt, tehát Gábornak ott semmi keresnivalója nincsen. Gábor viszont, ha már mindenképpen mennie kell, legalább addig szeretne maradni, amíg talál másik garázst az autójának.
Abban teljesen igaza van a garázs tulajdonosának, hogy letelt az egy év (a kikötött határozott idõtartam) és ezzel megszûnt az a határozott idõre kötött bérleti szerzõdés. De elfelejti, hogy az határozatlan idõtartamúvá alakult át, amikor õ az egy év elteltével engedte, hogy Gábor tovább használhassa azt, sõt a bérleti díjat is elfogadta. Az egy év elteltével 15 napja volt arra, hogy ezt megtegye. Mivel erre nem került sor, a most már határozatlan idejû bérletet felmondani is csak annak szabályai szerint, 15 napra lehet. Gábornak tehát ennyi ideje van, hogy másik garázst találjon és ez ellen a bérbeadó sem tehet semmit.